Oldalak2

2015. 08. 06.

Amiért (nem) szar a VFX

Az utóbbi időben a stúdiók és az önjelölt megmondóemberek egyfajta keresztes háborút folytatnak a vizuális effektusok ellen. Megpróbálják csökkenteni a jelentőségét, fals nosztalgiahullámot indítanak (régen amikor rendesen megvolt minden építve a filmek is jobbak voltak). Teszik egyrészt amiatt, hogy egyfajta bűnbakot adjanak az egyre elégedetlenebb nézőknek illetve, hogy a társdalalom szemében degradálják a vfx fontosságát és ezáltal tovább faragjanak a bekerülési költségeken.

Itt tenném gyorsan tisztába: a VFX = visual effects a forgatás után készülő effektusok így az utómunka része, míg az SFX = special effects a forgatás (vagy utóforgatás) során a kamerában felvett effektus. Az effektus is egy hülye szó rá, mert itt nem csak a robbanásokat kell érteni, hanem a pattanáseltávolítástól egy beszélő szintetikus karakteren és egy sohasem-volt kastély háttérbe illesztésén keresztül az hipertérben mozgó űrhajóig minden. Sőt még azt is, ha a külön felvett SFX robbanást kiegészítsék VFX robbanással és a végén mindebből a csalásból a néző semmit sem vegyen észre.

Az a jó VFX/SFX (illetve bármelyik komponense a mozinak) ami a filmet szolgálja, ami bent tart a filmélményben. Nem véletlenül használtam az élmény szót, hiszen ha bárhol kilóg a lóláb (és ez legtöbbször nem a vfx hanem a szar rendezés és/vagy a dilettáns forgatókönyv hibája), akkor azonnal megszűnik a varázs.
Így ha legközelebb elismerően bólogatnátok, hogy bezzeg az új Star Wars és az új Mad Max mennyire fasza volt a sok megépített díszlet,  robot, űrhajó vagy amiatt mert a kaszkadőrök ott voltak a lángtenger közepén, jusson eszetekbe: kétszer is át vagytok verve. Egyszer a stúdiók, másodszor pedig amiatt a több ezer művész és mérnök által akik az illúzió illúzióját is megteremtik ha kell.
Ja és nem a számítógép csinál mindent. Ez olyan mintha azt mondanád, hogy a betonkeverő építi a házat, a kapa gondozza kertet vagy az ecset festi a képet.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése